[Amennyiben az alábbi levél olvasatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérem, kattintson ide!]

MSPR Üzleti Iskola - Marketing, Sales and Public Relations

Tisztelt Cégvezető!

 

Az MSPR Üzleti Iskola Brand- és márkaépítés tréninget indít. Mivel a cég sikerének egyik záloga, hogy a vevők megjegyezzék, és megkülönböztessék a versenytársaitól, a 2 napos képzésre szeretettel várjuk mindazok jelentkezését, akik a márkaépítésről szóló ismereteiket bővíteni szeretnék.

Tréningjeinken a hallgatók végig a saját cégük fejlesztésén dolgoznak, így biztosítani tudjuk az elvárható, maximális hatékonyságot. A képzés teljes tájékoztatója és a jelentkezési lehetőségek alább olvashatóak.

Várjuk jelentkezését!

Üdvözlettel:

Vaszari Tamás
közgazdász M.Sc.
képzésfejlesztő, igazgató

 

BRAND ÉS MÁRKAÉPÍTÉS TRÉNING

Napjaink túltelített piacán a cégek között óriási verseny folyik a már megszerzett vevők megtartásáért, és az újak megszerzéséért. A brand vagy márka célja hogy a cég termékeit megkülönböztesse a versenytársak áruitól, és nyilvánvalóvá tegye a szervezet értékeit.

Az MSPR Üzleti Iskola által szervezett Brand- és márkaépítés tréningen a hallgatók megismerik, hogy mely módszerekkel építhető fel egy brand, és mi teszi az ügyfeleket lojálissá. A két napos, intenzív képzés során a résztvevők nemcsak a szükséges elméleti alapokat szerzik meg, de azokat a könnyen alkalmazható módszereket is begyakorolják, amelyeket alkalmazva hosszan tartó eredményeket érhetnek el.

[Jelentkezés] [További képzéseink]

A képzést a következő munkatársak részére ajánljuk:

  • Brandmenedzsereknek,
  • Marketing, PR és értékesítési vezetőknek,
  • KKV-k elsőszámú vezetőinek,
  • Mindenkinek, aki a brand és márkaépítéssel kapcsolatos ismereteit bővíteni kívánja.

A képzés során a hallgatók:

  • Megtanulják, hogy a cég termékei köré miként tudnak brandet építeni,
  • Megismerik a márka frissen tartásának legegyszerűbb módszereit,
  • Olyan ismeretekhez jutnak, amelyek alkalmazásával cégüket még eredményesebbé tehetik.

A tréning tematikája:

1. NAP:

  • A brand szerepe a vállalat életében
  • A brand összetevői
  • Piacelemzés
  • Brand születik

2. NAP:

  • A brand megjelenése a külső környezet felé
  • Reklámkampány tervezése
  • Promóciós kampány tervezése
  • Megvalósítás

A tréning adatlapja:

A program pontos megnevezése Brand- és márkaépítés tréning
Programfejlesztő Vaszari Tamás, közgazdász
Módszertan Kovács Tünde, andragógus
A tréning időpontja 2012. február 28-29.
A program időtartama 2 nap
Képzési idő 16 óra
Maximális csoportlétszám 12 fő
A tréning helyszíne Hotel Budapest****
A tréning részvételi díja 78.800,- Ft + ÁFA
A képzés elvégzését igazoló dokumentum típusa Oklevél

A részvételi díj magába foglalja a 2 napos, intenzív képzést, a hallgatók rendelkezésére bocsátott oktatási segédanyagokat, valamint a résztvevők étkeztetését (ebéd és kávészünetek) is.

Kedvezmény:

Ha egy cégtől legalább 2 fő jelentkezik, abban az esetben személyenként 10% kedvezményt biztosítunk a tréning részvételi díjából.

Információ:

A tréningről és a jelentkezésről bővebb felvilágosítást ad:

Horváth Róbert
oktatásszervező
Tel: +36 (30) 421-04-10
E-mail: robert.horvath@mspr.hu

Várjuk jelentkezését!

Jelentkezés:

  • Jelentkezzen online, itt!
  • A letölthető jelentkezési lapot küldje vissza a robert.horvath@mspr.hu e-mail címre,
    vagy a +36 (1) 336-0835 fax számra!
[Jelentkezési lap] [További képzéseink]

www.mspr.hu - MSPR Üzleti Iskola - Budapest


ADATVÉDELMI NYILATKOZAT: Az MSPR Üzleti Iskola kijelenti, hogy személyes adatokat semmilyen formában nem tárol.
Üzleti ajánlatainkat kizárólag jogi személyek részére továbbítjuk. Ennek alapján csak olyan e-mail címekre küldünk levelet,
amelyek valamely céghez vagy más jogi személyhez hozzárendelésre kerültek. Amennyiben az Ön emailcíme nem ilyen,
abban az esetben elnézést kérünk a téves megkeresésért. Kérjük, hogy leiratkozási szándékát jelezze itt!
Kérjük, hogy a leiratkozás során a(z) N/A e-mail címet legyen szíves megadni!