[Online verzió]

MSPR Üzleti Iskola - Marketing, Sales and Public Relations

PROJEKTMENEDZSMENT TANFOLYAM
INDUL VEZETŐK RÉSZÉRE

Projekt menedzser

Tisztelt Cégvezető!

A vezetők munkája jelentős részben arról szól, hogy egymásra épülő projekteket irányítanak és koordinálnak. A munka eredményes elvégzéséhez nélkülözhetetlen, hogy rendelkezzünk az ehhez szükséges szervezői, motivációs és csoportvezetői ismeretekkel, amelyeket aztán kiegészíthetünk a saját tapasztalatainkkal is. A gyakorlati módszereket átadó tréningeken a résztvevők elsajátítják a sikeres projektvezetés technikáját.

Modulok Időpont
Projektmenedzsment ismeretek vezetők részére 2014. szeptember 17-18.
Csoportszervezés a gyakorlatban 2014. október 20-21.
Teljesítménynövelő és munkatárs-motivációs módszerek 2014. november 24-25.
Szóbeli vizsga 2014. December

A vizsgával záruló képzés három modulból áll, és összesen hét képzési napot veszigénybe. A három hónap során minden résztvevő számára ingyenes konzultációt is biztosítunk, amely segítséget jelent a tanultak saját cégénél történő alkalmazására és a szükséges változtatások bevezetésére.

Várjuk jelentkezését! (Határidő: 2014. szeptember 12.)


[Jelentkezés] [További képzéseink]

A tanfolyam moduljai:
  1. modul: Projektmenedzsment ismeretek vezetők részére (2 nap, 20 tanóra)
  2. modul: Csoportszervezés a gyakorlatban (2 nap, 20 tanóra)
  3. modul: Teljesítménynövelő és munkatárs-motivációs módszerek (2 nap, 20 tanóra)
Részletes tematikák:

1. modul: Projektmenedzsment ismeretek

  • A projekt célok meghatározása, és a projektek elhelyezése a vállalat működésében
  • A projektmenedzsment folyamata különböző projekttípusok esetén
  • Projektszervezés – összhangban a cég működési rendszerével
  • Hogyan alakítsuk ki a csapatmunka feltételeit?
  • A projektvezető szerepe és feladatai
  • Időgazdálkodás a projektek során
  • Költségterv-készítés
  • Hogyan tartsunk eredményes projektértekezletet?
  • A projektek beillesztése a cég napi működésébe

2. modul: Csoportszervezés a gyakorlatban

  • A csoportmunka, mint hatékonyságjavító eszköz
  • Hogyan alakul ki a csoportmunka?
  • A csapatmunka megszervezése és irányítása,
  • Mitől válik egy csoport csapattá?
  • A csapatszellem kialakítása és fenntartása,
  • Az együttműködés hajtó- és fékezőerői,
  • A vezető helye a csapatban,
  • Az egyéniségek szerepe a csapatban,
  • Miként oldjuk meg a csapatmunka során fellépő problémákat?
  • Mitől függ a csapat teljesítménye?

3. modul: Teljesítménynövelő és munkatárs-motivációs módszerek

  • Az egyén teljesítménymérése a csapaton belül
  • A motiváció hatása a teljesítményre
  • Mi határozza meg a kollégák eredményességét?
  • A várható eredményesség előrejelzése
  • A vezető szerepe a motiváció fenntartásában
  • Személyiségfüggő motivációs stratégiák
  • Az egyéni és kollegiális szükségletek kielégítése (a csere-elmélet alapján)
  • A szervezeti kultúra szerepe a motiválásban
  • Az anyagi ösztönzők típusai, szerepe és hatása
  • A tervszerű teljesítménynövelő rendszer szerepe a projekt eredményességére
A tanfolyam során a hallgatók:
  • Megismerik a projektmenedzsment módszertanár,
  • Megtanulja, hogy miként hozzák ki munkatársaikból a legjobb teljesítményt,
  • Olyan ismeretekhez jutnak, amely segítségével eredményesebben és gyorsabban dolgozhatnak.
A képzést az alábbi személyek részére ajánljuk:
  • Cégtulajdonosoknak,
  • Vezetőknek,
  • Projektmenedzsereknek,
  • Mindenkinek, aki a munkája során projektvezetést végez.
Amiért érdemes minket választani...
  • Magyarországon az értékesítési képzések specialistája az MSPR Üzleti Iskola,
  • A képzések során ingyenes konzultációt biztosítunk,
  • Munkatársaink 20 éves felnőttképzési tapasztalattal rendelkeznek.

A tanfolyam adatlapja:

A program pontos megnevezése: Projektmenedzsment tanfolyam vezetők részére
Programvezető: Kovács Tünde oktatási igazgató
www.kovacstunde.hu
A tréningek időpontjai Projektmenedzsment ismeretek 2014. szeptember 17-18.
Csoportszervezés a gyakorlatban 2014. október 20-21.
Teljesítménynövelő és munkatárs-motivációs módszerek 2014. november 24-25.
Vizsga és oklevél-átadás 2014. december
A program időtartama 6+1 nap
Képzési idő 60 óra
A tanfolyam helyszíne Hotel Budapest****
Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 47.
A képzés elvégzését igazoló dokumentum típusa: Oklevél
Tandíj 248.000,- Ft + Áfa*
Jelentkezési határidő 2014. szeptember 12.

* A tandíj magába foglalja a 3x2 napos, intenzív képzést, a hallgatók rendelkezésére bocsátott oktatási segédanyagokat, a vizsga díját, valamint a résztvevők étkeztetését (3 fogásos ebéd) is.

Kedvezmény:

Ha egy cégtől legalább 2 fő jelentkezik, akkor mi személyenként 10% kedvezményt biztosítunk a tanfolyam részvételi díjából!

Lépjen kapcsolatba velünk!

A tréningről és a jelentkezésről bővebb felvilágosítást ad:

Vaszari Tamás
ügyvezető-igazgató
Tel: +36 (30) 248-32-80
E-mail: tamas.vaszari@mspr.hu

Várjuk jelentkezését!

Jelentkezés:
  • Jelentkezzen online, itt!
  • A letölthető jelentkezési lapot küldje vissza az info@mspr.hu e-mail címre!
[Jelentkezési lap] [További képzéseink]

www.mspr.hu - MSPR Üzleti Iskola - Budapest


ADATVÉDELMI NYILATKOZAT: Az MSPR Üzleti Iskola kijelenti, hogy személyes adatokat semmilyen formában nem tárol.
Üzleti ajánlatainkat kizárólag jogi személyek részére továbbítjuk. Ennek alapján csak olyan e-mail címekre küldünk levelet,
amelyek valamely céghez vagy más jogi személyhez hozzárendelésre kerültek. Amennyiben az Ön emailcíme nem ilyen,
abban az esetben elnézést kérünk a téves megkeresésért. Kérjük, hogy leiratkozási szándékát jelezze itt!
Kérjük, hogy a leiratkozás során a(z) N/A e-mail címet legyen szíves megadni!